Minden, a webshopban található florárium zárt florárium. Ez azt jelenti, hogy nem igényel heti, sőt havi gondozást sem.
Öntözés
A zárt florárium kizárólag akkor igényel öntözést, ha a zárás nem tökéletes. Bármilyen pici lyuk is van az üvegen, a pára ott el fog távozni az üvegből, ez pedig hiányozni fog a víz körforgásból. Előbb-utóbb a növények levelei lógni fognak, a kevésbé strapabíró növények fognak elsőként kiszáradni.
Öntözéshez lehetőség szerint lágy vizet használjunk. Erre a legjobb az esővíz, de ha az nem áll rendelkezésünkre, akkor használhatunk felforralt és lehűtött vizet is.
Ha úgy látjuk, hogy a növényeink szomjaznak, egy evőkanálnyi vizet öntsünk a földre.
Elhelyezés
A növényeknek szükségük van fényre. Így a floráriumban élőknek is. Legjobb, ha a floráriumot az ablaktól körülbelül 1 méterre helyezzük el, hogy szórt fényt kapjon. Figyeljünk, hogy a nap ne süsse közvetlenül az üveget, mert ugyanúgy fel tud forrósodni, mint a napon hagyott autó. Belsejében felforrósodik a levegő, ami lényegében megfőzi a növényeket.
Ha nincsen elég fény a növény számára, egy idő után azt fogjuk észrevenni, hogy megnyúlik, a száron a két levél közti távolság nagyobb lesz. Ezzel már nem tudunk mit tenni, újabb levél akkor sem fog nőni, ha világosabb helyre tesszük a floráriumot. Ilyenkor ezeket a hajtásokat érdemes visszavágni.
Párásodás
A floráriumokat esővízzel belocsolva adjuk át. Az első hetekben még nem kell foglalkozni a párásodással. A párásodás azt mutatja, hogy az üvegben elegendő nedvesség van a növény számára, ami még a levegőt is párássá teszi. A pára lecsapódás hőmérséklet különbség miatt jön létre.
A pára később sem okoz gondot a növény számára, inkább csak esztétikai kérdés – hiszen szeretnénk gyönyörködni a kompozícióban. Ilyenkor a dugó vagy tető eltávolításával tudunk némi párát kiengedni az üvegből, de arra nagyon kell figyelni, hogy nehogy kiszáradjon a föld.
Penészedés
A penészgomba spórái mindenhol körülöttünk vannak. Így floráriumba is természetszerűleg bekerülnek. A penész akkor jelenik meg a floráriumban, ha az élet feltételei megfelelőek a számára, vagyis sötét, meleg és nedves a környezete. A penész ilyenkor a beteg leveleket a támadja meg.
Célszerű ilyenkor kivenni a penészes leveleket, és világosabb helyre tenni a floráriumot.
A penész megelőzésére a floráriumokba apró kis élőlényeket helyezünk el: az ugróvillásokat. Ők a penész gombával táplálkoznak, és apró résztvevői a florárium belsejében létrejövő mini ökoszisztémának.
Metszés
A florárium a beültetett növények fajtájától függően nagyjából egy-két évig eredeti szépségét mutatja. A növények azonban fejlődnek, nőnek, némelyiküket vissza kell metszeni. Különösen akkor, ha elérik az üveget.